2020. Kisbér

 

Püspöki áldással került helyére a hídépítők védőszentjének szobra Kisbéren

Az A-Híd Zrt. támogatásával kapott műemléki restaurációt a Komárom megyei Kisbér 230 éves műalkotása.

A Batthyány-családhoz sok szálon kötődő Kisbéren folytatta idén a hosszú évekre visszanyúló hagyományát az A-Híd Zrt., miszerint minden évben restaurálnak egy Nepomunki Szent János-szobrot a történelmi Magyarország területén, egy magyar településen. Ugyan idén a koronavírus miatt a megújult szobor első leleplezésének hagyományosan otthont adó eseményt, a Hídépítők Napját nem tudták megtartani a megszokott időpontjában, a szobor felújítását 2020-ban is elvégezték. Katolikus szentmisével egybekötve foglalta el méltó helyét a Komárom-Esztergom megyei településen.

A közép-európai szent a 14. században élt, a hidak és a hídépítők védőszentjeként fontos szimbóluma az ágazatnak. Mint a Beer Miklós püspök által celebrált mise utáni szoboravatáson elhangzott, Kisbéren 1770 körül készült el a szent jelenleg műemléki védettségű szobra.

Régi kisbéri álom válhatott valóra a szobor restaurálásával

Riez Gyula, a Batthyány Műemlékegyüttes Védelmében Alapítvány kuratóriumi elnöke itt elmondta: az arisztokrata család a 17. és 18. században minden birtokán emeltetett szobrot Szent Jánosnak.

A kisbéri műalkotás állapota sajnálatos módon a modern korra leromlott, így amikor Dombóvári Éván, az A-Híd PR- és marketingvezetőjén keresztül kapcsolatba került Sal László vezérigazgatóval, aki nyitott volt a szobor céges támogatásból való felújítására, az alapítvány régi álma válhatott valóra. Riez Gyula beszéde végeztével megköszönte a szobor felújításában közreműködők támogatását.

Kisbér közel van a komáromi hídépítéshez

Sal László, a restaurációt finanszírozó A-Híd Zrt. vezérigazgatója kifejtette: a cég 2013-ban restauráltatta az első Nepomuki szobrot, melyet az Egri Hittudományi Főiskolától kapott ajándékba, amit saját székházának udvarán helyezett el. Ezt követte Óbuda, Soroksár, Gödöllő, Csömör, valamint a felvidéki Tornalja Nepomuki szobrainak restaurálása.

2018-ban érkezett a kisbéri megkeresés a helybeli Nepomuki János-szobor felújítására. Mivel a közeli új komáromi hídon dolgozik az A-Hídhoz tartozó Hídépítő Zrt. (a Duna új átkelőjét hamarosan át is adják), gyakran erre járva visszaemlékezett a kisbéri szobor restaurálására vonatkozó lehetőségre.

„Ennek nagy örömmel feleltünk meg és vagyunk most itt” – emelte ki, majd hozzátette: az a példa, amit Nepomuki Szent János mutat, hogy amit megfogad az ember, azt teljesítse is, ez a cég hitvallása is.

„Mi hidakat építünk, ez talán a legkiemelkedőbb mérnöki teljesítmények közé tartozik” – mutatott rá. Több száz szobor vár még felújításra, és az A-Híd szeretné folytatni a cég által vállalt restaurációkat. Ahogyan jelentős számú közbeszerzésen indulnak, úgy gondolják, vissza is kell adniuk.

„Visszaadunk a szobrok felújításával, visszaadunk a sportban – kajak-kenu, vízilabda támogatásával – visszaadunk a társadalomnak: állami gondozottak felnőttkorban, az életben való eligazodását segítjük” – foglalta össze a vezérigazgató.

A mecénás szerepét nem lehet elfelejteni

Sinkovicz Zoltán polgármester kiemelte: nagy örömére szolgál, hogy Kisbér értékei bővülhettek a szobor megújulásával.

A szobor felújítása nagy örömmel vett ajándék volt a város részéről, aminek megvalósulásához kellett egy Kisbér értékei iránt elhivatott alapítvány, egy gáláns szponzor – mecénás, valamint a kedvező döntés is – hangsúlyozta.

A városvezető ezután kitért még arra is, hogy a szobor megújulása jól illeszkedik többek között azokhoz a beruházásokhoz, melyekben Kisbér katolikus templomának homlokzatát is újjáéleszthetik állami és egyházmegyei forrásból, illetve a plébánia épületét is fejlesztik, valamint előkészítik a templom környezetének teljes újjáélesztését is. Emellett további korábbi és a jövőben megvalósuló projektekre is kitért még.

Újabb nevezetességgel gazdagodott Kisbér

„A Szent János téren Kisbér egy újabb nevezetességgel gazdagodott a felújított, immár régi fényében ragyogó Nepomuki Szent János-szoborral, ezt minden látogató figyelmébe fogom ajánlani” – mondta el, majd személyesen megköszönte a támogató A-Híd Zrt. és Sal László vezérigazgató, illetve a Batthyány Alapítvány és elnöke, Riez Gyula közreműködését is a restauráció megvalósításában. Kitért a restaurátor alapos munkájára és köszönetet mondott Beer Miklós püspöknek is a megtisztelő jelenlétért, illetve a szobor megáldásáért is.

Az esemény a szobor ünnepélyes felszentelésével, vasárnapi ebéddel, majd a folyamatosan szépülő város bejárásával zárult.