Tátrai Alfréd 2020

010. Tátrai Alfréd

A pandémia miatt kissé megkésve és a szokásos módtól eltérően szűk körben, 2021 január 28-án átadásra került a 2020. évi életmű díj, melynek díjazottja a leadott szavazatok alapján Tátrai Alfréd lett.
A 2019-es év díjazottjaként nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy pályafutását és elért eredményeit ismertessem.

1972-ben a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Közlekedés Építési kar Hídépítési és Fenntartási szakán szerzett diplomát, és még ebben az évben elhelyezkedett a Hídépítő Vállalatnál.

Pályája elején munkahelyi üzemmérnöki, majd technológusi, később termelési csoportvezetői beosztásokban dolgozott. Ezen munkák során megmutatkozott szaktudása, nyitottsága a nem csak szakmájában jelentkező technológiai újdonságok iránt, valamint jó tárgyalási és kapcsolatteremtési képessége is. Ezen tulajdonságainak ismeretében nyerte el a cég első létesítményvezetői kinevezését, és kapta később feladatául – 1994-ben – a Csepeli ivóvízkezelő mű építését. A munka olyan sikeresen zárult, hogy a műtárgy elkészítéséért a vállalat megkapta az Építőipari Mester díjat, majd később a Kvassay zsilip építőjéről elnevezett Lampl Húgó díjjal a Vízügyesek is elismerték.

Ezzel a sikerrel nagyban hozzájárult a Hídépítő profilbővítéséhez.

Ezt mutatja az is, hogy következő feladatként a Dél-pesti Szennyvíztisztító mű építésének vezetésére kapott megbízást, majd újra a cég életében szokatlan kihívások következtek, mint a Lehel téri csarnok építése, később a MÁV részére készült gázolaj feladók, lefejtők és tárolók munkálatainak sora.

2006-ban újra nagy kihívás várt rá, ami a Budapesti Központi Szennyvíztisztító telep tervezési és kivitelezési munkáinak irányítása és ellenőrzése volt, valamint közreműködése annak négy évi üzemeltetésében. Ez a beruházás is olyan sikerrel zárult, hogy ezért a cég kiérdemelte az Építőipari Nívódíjat.

Végezetül az előzőekben ismertetett munkák vezetőjét bemutatnám a munkatársai által alkotott véleményük alapján is:

Nemcsak saját szakmájára, hanem más tudományokra is nyitott, hatalmas tudású ember, aki saját munkatársaival, és a tárgyalások során a külső vállalkozókkal is nagyon jó kapcsolatot tudott kialakítani, mert mindenki számára világossá vált segítőkészsége, és az, hogy Ő egy okos, érzékeny, humánus és magas érzelmi intelligenciával megáldott ember.

Az A-HÍD Zrt. honlapján, a büszkeségeink között feltüntetésre került a két díjnyertes munkája is, de mi ne csak azokra, hanem a létrehozásukban főszerepet játszó létesítményvezetőre is legyünk nagyon büszkék.

 

Csuba Edit