Hídépítő ZRt. Labdarúgó Csapata

1995-ben a Hídépítő Rt-nél újra indult a szervezett futball, Polenyák András irányításával, aki az óta is csapat kapitánya, és elindítója a most már hagyománynak számító Hídépítők Labdarúgó Napjának.

Köszönettel tartozik a csapat, Racsmány László, Boros Péter elkötelezett és kitartó, valamint Apáthy Endre korábbi vezérigazgató úr támogatásáért.

Megalakulásakor a csapat azonnal ezüstérmes lett, a 8 építőipari cég részvételével megrendezett Mélyépítő Kupán.

Az azóta eltelt évek alatt 37 kupát, ill. érmet nyert a csapat:

  • 14  I.     helyezés
  • 7    II.   helyezés
  • 6    III. helyezés

Számtalan versenyen elért eredményeik szinte felsorolhatatlanok, de néhány emlékezeteset érdemes kiemelni.

1997-ben a XI.  kerület legjobb kispályás csapataként képviselték a kerületet, azon a versenyen, ahol Budapest 22 kerületének legjobb csapatai indultak. Az erős mezőnyben az ötödik helyen végeztek.

1998-ban ORFK által megrendezett focigálán ahol a színész-, Újságíró-, az ORFK-és az Építők válogatott játszott, a kezdő rúgást Grosits Gyula végezte el, a sípot pedig Puhl Sándor fújta. A mérkőzésekről a televízió is beszámolt. Az Építők válogatott csapata a 2. helyezett lett, amihez a hídépítő játékosai 5 góllal járultak hozzá.

Az elmúlt időszakban a csapat a legnívósabb amatőr, bajnokságokban játszott, kiváló eredménnyel. Kiemelkedik, ezek közül a Budai SE- Bp. XI. ker. Mérnők u.35. és a Bp. XI. ker. Fehérvári út 126-128.  Arany Ászok Futballarénában szervezett bajnokságok.

A Hídépítő csapata 2010-ben mindkét bajnokságot megnyerte, így fennállásának legsikeresebb évét zárta.

2011-ben a Kelenföldi Szabadidő Parkban rendezett Hídépítők Labdarúgó Napján állhatott a csapat a dobogó legfelső fokára, és lett első helyezett.

Évente 40-50 mérkőzésen vesznek részt, őszi és tavaszi bajnokságokon, és ezzel is öregbítve a hídépítők hírnevét.

A csapat összetétele a hosszú évek alatt természetesen változik, megújul vagy a régiek térnek vissza. Az aktuális csapatot alkotó játékosok összetartóak, lelkesek és büszkék arra, hogy a Hídépítők csapatában versenyezhetnek, sportolhatnak.

2011-ben megalakult a Hídépítők Egyesülete, melynek labdarúgócsapataként működik tovább.

 

Mindenkit szeretettel várnak csapatukba!

Csapatkapitány: Polenyák András

Elérhetősége: +36-30-661-8161

E-mail: polenyakandras@invitel.hu

Akik tagjai és támogatói voltak a csapatnak

Madar Gyula, Boros Péter, Orosz Károly, Rapkay Kálmán, Windisch László, Encsy Balázs, Kántor Ervin, Illy István, Zomborcsevics Milan, Somok Balázs, Somok Nándor, Csuba Bendegúz, Pócs Kálmán, Horváth Roland, Uhrin Zsolt, Balogh Tibor, Balogh Zsolt, Jákó Péter, Sándor András, Tokár József, Konya Attila, Szabó Zoltán.

Jelenleg tagjai a csapatnak:

Barta János, Köbli József, Balogh Péter, Polenyák Roland, Oláh Gábor, Jassó Csaba, Kelemen Zoltán Kelemen Kálmán, Bonczi Zoltán, Lakatos Attila Polenyák András, Csepregi András, Csepregi Dániel, Csepregi Balázs, Kiss László, Kovács Norbert, Gálfalvi Levente, Diószegi Zoltán, Hattinger János.