Emeritus Technicus Professzor
A 2013. év végi garázs buli során, immár harmadik alkalommal került átadásra a Hídépítők Egyesülete által alapított Életműdíj. Az elismerést 2014-ban Hlatky Károly kollégánknak ítélte oda az Egyesület vezetése. A díjazott bemutatását megelőző év díjazottjának kell megtartania.
Mi az EMERITUS? Az idegen szavak szótára szerint: „kiérdemelt; a szolgálatából felmentett személy”. Másutt: A professor emeritus a legtöbb országban nyugállományba vonult professzort jelent.
Jó, jó, de miért TECHNICUS?
Hát ez nagyon egyszerű. Karcsi 18 éves korában, (még csak 48 éve) lépett be a Hídépítőhöz, rögtön a híd- és vízépítő technikum befejezése után. Több iskolába nem is járt, – kivéve persze az élet iskoláját, ahol kiválóan vizsgázott. Az első időkben részvett – a teljes lista felsorolása nélkül – a következő munkákon:
Tatabánya, Tata, Vértesszőlős, Epöl: 1-es úti hidak, Almásfüzitő OLAJ tartály alapozások, Esztergom prímás szigeti híd, Gerecse tető, mikrohullámú torony alapozás, Mátrakeresztes: rézsűcsúszás helyreállítás, Nagykáta, Tápiósüly, Alsó-Tápió mederszabályozás, Jászberény, 31-es úti híd, Ócsai úti HÉV felüljáró, Marx K. úti felüljáró.
Hogy sokat dolgozott-e abban az időben nem tudjuk, de azt igen, hogy könnyűbúvárkodott akkor, amikor ez a tevékenység még gyerekcipőben járt. (Cousteau kapitány éppen csak, hogy kifejlesztette a búvár-légzőkészüléket.) Különböző orvosi vizsgálatokat végeztek arról, hogyan hat a szervezetre a tartós víz alatti lét. Ennek egyik emlékezetes aktusa, hogy 18-20 éves lehetett, amikor 10 órás nonstop merülésen vett részt: ahol víz alatti étkezés mellett, a bőrfelszín, hőmérséklet, pulzus, vérnyomás stb. orvosi vizsgálattal az egészségügyi állapot folyamatos ellenőrzését végezték. A régi „csapata” Delfin klub, BHG Búvárklub a magyarországi amatőr könnyűbúvárkodás egyik úttörőjeként tekint Karcsira.
Az akkori főnökeink nagyon bátrak voltak, a mindössze 5 éves gyakorlatú TECHNICUS-t kinevezik építésvezetőnek. A következő 10 évben (1971-1980) számos fontos hídépítés részvevője vagy irányítója: Nagykunsági Főcsatornát keresztező 3 db közúti híd, Újfehértó, Ajak, Kisújszállás vasúti felüljárók, Csengeri közúti híd, Algyői közúti Tisza-híd, Tokaj – Rakamaz hidak, Szegedi Északi Tisza-híd, Baja, Petőfi szigeti híd, Hercegszántó, Dávod, Nagybaracska, Ferenc csatorna hidak. Ebben az időben minden hétfő reggel – munkába menet – Törökszentmiklóson nála kávéztam.
1980 márciusában kinevezés a Vízi és Robbantási Munkák építésvezetői beosztására.
A Hídépítő speciális tudásának, a Hídépítő egész történetének három alappillére volt: a beton szerkezetekhez való szoros szakmai kapcsolat (statikusi érzékenység), a vízi és robbantási szakma kivételes ismerete valamint a speciális mélyalapozási tudás és képesség.
Karcsi kezébe került a cég egyik alappillére. Ettől kezdve szakmai munka elválaszthatatlan részévé vált a víz, elsősorban a nagy, folyami hidak alapozása, felszerkezet építése, és a mederszabályozási munkák. Több fontos szabadalomnak volt az ötletgazdája, ebből kettő jó 20 évig befolyásolta, esetenként meghatározta a Hídépítő életét is. Ezek: Kéregelemes pillérépítés, vízi úsztatási technológia. És néhány kiemelés ebből az időszakból:
Duna sodorvonali bevezetés, Árpád-híd, Hévízi forrásbarlang, Szolnok, felszíni vízkivételi mű, Dunakiliti duzzasztómű, Szentes-Csongrád vasúti Tisza-híd, Tunyogmatolcsi vasúti Tisza-híd, Bajai Duna-híd rekonstrukció, M0 autóút, Hárosi Duna-híd.
- július 01-től a Vízi és Robbantási Munkák Építésvezetőség kivált a Hídépítő kötelékéből, és Hídépítő Speciál Kft. néven működött. Károly a Kft. egyik alapító tagjaként, ügyvezető igazgatóként dolgozott.
Voltak nagy feltalálók, sikeres üzletemberek – az egyik leghíresebb Edison, – akiknek semmilyen komoly iskolája nem volt. Ezek az emberek pár év gyakorlattal, kivételes ambíció és tehetség alapján emelkednek ki környezetükből. Ilyenek sajnos egyre kevesebben vannak köztünk, de Karcsi ezek közé tartozik, ezért mondom: PROFESSOR.
A 90-es években a Lágymányosi híd, Tiszaugi híd, Cigándi híd, stb. mellet 4 ausztriai híd megépítésének volt aktív részvevője. Az osztrák munkák 91-ben kezdődtek, kiváló tárgyalási módszerével saját stílusát rá tudta kényszeríteni az osztrákokra, később olyan szaktekintély volt, hogy már az ajánlat adáshoz is kikérték a szakmai véleményét. El tudta kábítani „a suttyó balkáni magyar” a sógorokat, amikor az ő kezében láttak először számítógépet.
A nekem legjobban tetsző történet, hogy a technikus-professzor segítségképpen csinálta a beosztottja egyetemi rajzait.
Nagyon tudta, hogyan kell bánni az emberekkel. Ha a szája szélét csipkedte, akkor mindenki pucoljon a közeléből. Sose kiabált, mégis mindig elérte, amit akart. Dicséret nincs, két választásod van: prémium vagy leszúrás.
Határozott, erőskezű, éles eszű, előrelátó következetes ember. Kemény volt, sokan féltek tőle, de mégis sokan örülnének, ha ilyen főnökük lenne.
2008-ban átadta a stafétabotot lányának, majd 2012-ig nyomon követte a cég munkáját tanácsadással. Középkorban biztos remete lett volna, aki mindent egyedül megold. Manapság az Angyali szigeten kiélheti remete hajlamát, ahol fő tevékenysége pecázás, hajókázás, bor és pálinka-szerű vegyületek előállítása, komposztálás és főzés.
Befejezésül kedves Karcsi! Gratulálunk!
Baráti öleléssel kívánok jó egészséget!
Zsigmondi András